A Zrínyi Ilona Matematika versenyen résztvevő elemi és gimnáziumi tanulók megyei szintű díjazására került sor hétfőn, 2018. márc.12-én a „Bolyai Farkas” Elméleti Líceum és Református Kollégium dísztermében. Iskolánkat csupán 3 elemi tagozatos osztálya képvisel(het)te, a 2. osztályból 9 tanuló, a 3. osztályból 8 , a 4. osztályból pedig 15 gyerek. E három osztály megszerezte az elemi tagozatosok legnagyobb összpontszámát a részt vevő gyerekek és az osztályok létszáma közti arány alapján, az összesítésben pedig, ahova a gimnáziumi tagozatosok pontszámát is beleszámítják, a Vándorserleg 2. díját kapta meg.

Egyéni díjazásokra is sort került, s az évfolyamonkénti több, mint 300 résztvevő közül a Kollégium elemi tagozatáról 5 gyerek kapott megyei szintű dicséretet a 2-4. osztályból, a következőképpen:

2. osztály: Belényesi Brigitta-Orsolya 6. hely

                             Lőrinczi Csenge 10. hely                 

3. osztály: Mărgulescu Eszter 18. hely

4. osztály: Lőrinczi Adrienn 5. hely

                             Kiss Anita-Orsolya 14. hely

Gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk a gyerekeknek és tanítóiknak is!