Negyedik nap, 2019.V.23, csütörtök

 A napot a Rákoczi-lépcső alatt kezdtük. A lépcső a nevét a nagy fejedelemről, II Rákoczi Ferencről kapta. Néhány évvel ezelőtt mind a hetven lépcsőfokra román motívumokat festettek, amit a szél és az eső lekoptatott. A lépcső összeköti a Szent György utcát a Vársétánnyal ahol a fejedelem szobra található. A szobor alkotója Pokorny Attila.

II Rákoczi Ferenc Borsiban született, édesapja I Rákoczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona, egy testvére volt Júlia. Korán árván maradt, anyjával Munkács várába került. Az Ő katonáit, akikkel vívta a szabadságharcot 1703-1711 között kurucoknak nevezték. Zászlajára és pénzérméire ez volt felírva: ,,Cum Deo pro patria et libertate” ami magyarul ,,Istennel a szabadságért és a hazáért”. 1704-ben Erdély fejedelmévé választották. Következett a vár meglátogatása, amelynek felépítése Borsos Tamás nevéhez fűzödik. 7 bástyával rendelkezik: Kapubástya, Szabók-bástyája, Mészárosok-bástyája, Kádárok-bástyája, Szűcsök-bástyája egybeépülve a lépcsőtorony Lakatosok-bástyájával, Vargák-bástyája és Kisbástya.

  Ezután a várban játszodtunk aztán elkezdődött a várva várt sportnap. Lehetett sportot választani:  foci, szaladás, kézilabda vagy játék a játszótéren. A fiúk a focit választották. A harmadikosok ellen játszodtunk egy szoros meccset, három-nullra nyertünk. Ezzel véget is ért a sportnap és indultunk vissza az iskolába.  

      

Egy nagyon tanulságos és felfrissítő nap volt.

   Xántus Zalán

 

       IV. osztály