Amint az első két nap is bizonyítja, az Erasmus+: „Schengen 2.0 – Élet Európában határok nélkül” legfontosabb szerepe az, hogy a benne résztvevő országok diákcsapatai megismerjék egymás kultúráját, hagyományait, elfogadják egymást. Sokszínűség egy egységes Európában. Ennek szolgált a krosnoi találkozás harmadik napja is, amelynek fő témája a tánc volt.

Minden csapat feladata az volt, hogy mutasson be egy táncot/táncrészletet, amely jellemzi szülőföldjét, majd tanítsa meg a többi országból jött diákokat az általuk bemutatott táncra. Nem volt könnyű feladatuk a diákoknak, hiszen a legtöbbjük akkor táncolt először ahhoz hasonlót, de mindegyikük próbálta a legjobbat teljesíteni és megtanítani diáktársát a saját táncára.

A sokszínű Európa egy kis töredéke jelent meg a krosnoi táncparketten, amikor az öt résztvevő ország diákjai beöltöztek népviseletbe.

 Az elsők akik bemutatták a táncukat a hazaiak voltak. Egy úgynevezett séta táncot mutattak be és tanítottak meg minden jelenlévőnek. A franciaországi diákok bretagnei táncot hoztak a bemutatóra, a magyarországiak dél-alföldi csárdást táncoltak, a németországiak bajor táncot tanítottak. A refis csapat mezőségi tánccal készült erre a próbára.

A táncos bemutatók és az ezt követő tánctanulás nagyon jó hangulatban zajlott. Mindenki érdeklődve figyelt társaira. Jó érzés volt látni azt, amikor egy mezőségi csárdást egy német fiú lengyel lánnyal táncol.

 Minden csapat megelégedve fejezte be a harmadik nap programját. Sikerült átadni egy keveset abból, ami őt jellemzi. Sikerült elfogadtatni egymás kultúráját, hagyományait. Sokszínűek voltuk Krosnoban azon a napon, de mégis egységet alkottunk.