„Valami többet is tehetünk, valami többnek is kell történnie” - „Többre van szükség ahhoz, hogy újra stimuláljuk a szegények és éhezők megsegítésére történő aktivitást, többre, mint a puszta jószándékra, többre, mint a be nem tartott ígéretekre.” (II. Ferenc Pápa) 

2013 szeptemberében alakult osztályközösségünk a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban, amikor meglátta azt a nagy zöld plakátot, ami az összetartás céljából készült, nem is habozott sokáig, máris tudta mit kell tennie. Még csak a közös utunknak elején járunk, mégis úgy gondolom, hogy egy összetartó, szeretettel teli osztályközösség vagyunk. Ez abból is látszik, ahogyan hozzáálltunk és véghezvittük tervünket. 

Tervünket nem csak abból a célból valósítottuk meg, hogy majd nyereménnyel jutalmazzanak, hanem, hogy másokon segíthessünk, mert „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9,7). 

Amikor megkaptuk a pályázati lehetőséget, éppen osztályfőnöki óránk volt, és volt lehetőségünk, hogy egyből a pályázat ötletességére, megvalósítására összpontosítsunk: elhatároztuk, hogy az utcán élő, nehéz sorsú embereknek örömöt fogunk szerezni. Ez az ötlet mindenkinek tetszett, belegondolván, hogy milyen nehéz lehet nekik. Megbeszéltük, hogy mindenki ruhaneműt és élelmiszert fog hozni, ki amennyit szeretne. Egy szerdai reggelen tehát mindenki csomagokkal felpakoltan érkezett boldogan az iskolába. 

Azon a szerdai reggelen csomagokkal indultunk el ahhoz a segédszervezethez, ahol minden héten egyszer kapnak meleg ételt és tiszta ruhákat. Azon a napon épp kisgyerekek voltak a soron ... 

Amikor megláttak, nagyon örültek, és énekeltek nekünk. Mi is megtanítottunk nekik egy éneket, amivel örömöt szereztünk nekik. Hálával és boldogan tekintettek ránk és nehéz szívvel, szomorúan váltunk el egymástól. 

Csütörtökön a velünk egykorúakkal találkozhattunk ugyanazon a helyen. Ők is nagyon örültek jöttünknek és annak, hogy szeretettel viszonyultunk hozzájuk. Meleg ruhákat osztottunk nekik, amelyeket télen viselhetnek. Egy kevés harapnivaló sem maradt el a tervből. A missziónkat egy közös imádsággal zártuk, és megdöbbenten hallgattuk a szívből jövő imádságukat. A távozás szintén nehéz volt, hisz e kis idő alatt mi is átélhettük a sorsukat. Elválásunk fájdalmát azzal enyhítettük, hogy Karácsony előtt ismét meglátogatjuk őket. Hazafele jövet örömmel telt szívvel gondoltunk vissza arra, hogy segíthettünk másoknak. Gondolatunkat egy igével zárjuk: „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (Ap Csel 2, 44-45) 

A IX. β osztály nevében, 

Földvári Debóra 
Gazda Éva Barbara 
Kiss Áron 

• < Előző
• Következő >