Az Erasmus+: „Schengen 2.0” projekt lengyelországi találkozásának második napjának fő témája a kulturális sokszínűség volt. Ennek keretén belül az öt ország diákképviselői azt a feladatot kapták, hogy bemutassák az országukban együtt élő nemzeteket, azok vallási világát, szokásaikat, kultúrájukat. A bemutatókat a krosnoi diákok kezdték el. A lengyel nemzet mellett bemutatták a zsidó és a lemkosz népet is, azok szokásait, fontosabb épületeiket. A bemutatójuk során külön kitértek azok a személyek bemutatására, akik hozzájárultak a technika fejlődéséhez.

A hódmezővásárhelyi diákok az Osztrák-Magyar Monarchiában élő nemzeteket mutatták be. A magyar és az osztrák nemzet mellett bemutatták a monarchiában élő fontosabb kisebbségeket, mint például a lengyelek, csehek, szlovákok, románok, horvátok, szerbek, olaszok. Minden nemzetből kiemeltek 1-2 híres személyiséget, írót, költőt, tudóst, felfedezőt.

A Refis csapat feladata a Romániában élő fontosabb kissebségek bemutatása volt. A rendelkezésünkre adott idő alatt sikerült bemutatni az erdélyi és a dobrodzsai kisebbségeket. Ezen belül bemutatásra kerültek az erdélyi magyarok, szászok, romák és zsidók, illetve a Dobrodzsában élő ruszinok, lipovánok, törökök és tatárok. A bemutató során a refis diákok a romániai kissebségek földrajzi elhelyezkedéséről, hagyományaikról, a kultúrájukról, fontosabb városaikról, személyiségeikről, népviseleteikről és az építészeti jellegzetességeikről beszéltek a jelenlévőknek.

 

A franciaországi diákok feladata az országukba való bevándorlás bemutatása volt. 2012-es adatok alapján elmondták, hogy a legtöbb bevándorló spanyol, olasz, portugál, algériai, marokkói és török nemzetiségű. Külön bemutatták azokat a személyiségeket, akik nem francia származásúak, viszont ismertek a legtöbb ember számára, mint például a magyar származású Nicolas Sarkozy, Franciaország volt államelnöke, az algériai eredetű énekesnő, Jennifer, vagy az egyiptomi származású Tv-producer, Nagni Fam. Bemutatójukat gasztronómiai érdekességekkel fejezték be, bemutatták azokat az ételínyencségeket, amelyeket a bevándorlók hoztak magukkal és elterjedtek Franciaországban.

A németországi diákok a kulturális sokszínűségről beszéltek a német szövetségi államokban. Ezen belül bemutatták a különböző német népcsoportok jellemzőit, szokásaikat, ünnepeiket.

A nap második felében Sanok településre látogattunk el, ahol Lengyelország legnagyobb skanzene található. A Szabadtéri Falumúzeum Lengyelországban a bemutatott létesítmények számát tekintve a legnagyobb, de európai viszonylatban is az egyik legszebb és legnagyobb skanzen. A falumúzeumban láthatók a Kárpátok keleti részében, a lengyel-ukrán határvidéken, illetve az egész Tátraalján élő etnikai csoportok építészetének legjellegzetesebb építményei, több mint 100 XVII-XX. századi falusi lakóépület, gazdaház, fatemplom, szélmalom, fatörzs-méhköpü. A falumúzeum meglátogatása után egy előadáson vettünk részt a skanzen előadótermében, ahol bemutatták nekünk a tekerőlant történetét, a hangszer részeit. Rövid zenei előadás után a bátrabbak ki is próbálhatták ezt az egyre ritkábban használt hangszert.

Fárasztó, de tartalmas és információkban gazdag napot zártunk az Erasmus+ projekt lengyelországi találkozásának második napján.