2018. május 8-án iskolánkba látogatott a Székesfehérvári Talentum Református Iskola egy csoportja, 7. osztályos diákok, igazgatónő, pedagógusok, szülők. Szeretettel fogadtuk őket, igazgató, iskolalelkész és diákok, Bolyais 7-esek és Refisek. A díszteremben Benedek Zsolt igazgató köszöntötte a vendégeket, ismertetve röviden az iskola történetét. Utána a székesfehérvári igazgatónő, Szanyó Gáborné ismertette a székesfehérvári református iskolát, majd a fehérvári diákok egy csoportja egy zenés-verses fellépés során bemutatták Székesfehérvár városát.

 A műsor végén közösen a marosvásárhelyi dákokkal elénekelték az “Isten szívén megpihenve” című énekeskönyvi éneket. A továbbiakban Márton Előd iskolalelkész beszélt az iskola lelki életéről és Neagoi Betty diákelnök ismertette a diákéletet.

 A rövid, de tartalmas együttlét után csoportképet készítettünk, hogy megörökítsük ezt a nemes eseményt, majd a székesfehérváriak folyatták útjukat Erdélyország más tájai felé.