Az idéni összerázó helyszíne a Dél-Erdélyi, Hunyad megyei Algyógy volt. A tavalyi évhez hasonlóan nemcsak az osztályok rázódtak össze külön-külön, hanem a két osztály egymással is, az alfások a betásokkal. Efelől gondoskodtunk, úgyhogy már a szobatársak is így voltak beosztva.

 

Szept. 2-án 49 diák és négy tanár kelt útra, hogy megvalósítsa az összerázódást. A pedagógus kíséret tagjai: Stupár Zsuzsanna és István Gizella osztályfőnökök illetve Meleg Katalin testnevelés tanár és Márton Előd iskolalelkész. Mivel útunk Nagyenyeden vezetett keresztül, meglátogattuk a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumot. A helyi iskolalelkész az udvaron ismertette a város és a Kollégium történetét, majd megnéztük a Kollégium Dísztermét. Több órás utazás után megérkeztünk a szálláshelyre, ahol már ebéddel vártak, s az elszállásolás után kezdődött a Nagy Játék. Az első nap délutánja az osztályfőnököké volt, ők vezették a csapatépítést. Az esti áhítatot Lőrincz Attila szülő tartotta, akinek köszönjük, hogy támogatta táborunkat. Este a mély álom biztosítása előtt csapatjátékok zajlódtak a helyi fedett tornateremben.

Másnap délelőtt reggeli áhítat után a sportjátékoké illetve a team-buildingé volt a szó. Délután Enyedi Márton-Csaba lelkész-tanár vezette a játékokat, többnyire stafétajátékokra került sort. Szintén a tanár úr tartotta az esti áhítatot. Vacsora után következett a megígért tábortűz, ahol népdalainkat elevenítettük fel, illetve a tűz körül mókás játékokkal töltöttük el az estét.

Utolsó nap kezdett szomorkás lenni a hangulat, mert közeledett a tábor vége. Reggeli torna után következett a reggeli áhítat, mely ugyanúgy mint korábbi reggelen Saulus megtéréséről szólt az ApCsel 9. rész leírása alapján. Az utolsó délelőttön szintén a sporté és a team-buildingé volt a szó. Összepakolás és ebéd után kettős érzéssel ült fel a csapat a buszra, egyrészt bánatosan, mert minden jó egyszer véget ért, másrészt örömmel, hogy kezdődik négy izgalmas év a Refiben. Útközben megnéztük az algyógyi vízesést illetve a római fürdőt. Szept. 4-én este már mindenki a saját ágyában gondolt vissza az elmúlt napokra, melyek nagyon intenzívek voltak voltak, hamar elrepültek, jó hangulatban. Kusturica rendező szavaival élve: “this is the beginning of a beautiful friendship” vagyis ez csak a kezdete a szép barátságnak.